Elérhetőségek

Székely Dénes

5500 Gyomaendrőd,
Békés megye

Telefon: 20/7736095

Aktualitások

2014. december 12., 08:0010t feletti pótkocsik KGFB díj emelkedése

Mi az igazság a 10t össztömegű pótkocsik Kötelezőbiztosítás díja körül

A díjemelkedés 2014-ben folyamatosan ment végbe. Ugyanis a biztosítók évközben is hirdethettek már új díjakat. Tehát aki 2014ben évközben kötött nehéz pótkocsira biztosítást az már hamarabb szembesült ezzel a jelenséggel. Legjobban azokat lepte meg, akiknek régen megvan a pótkocsijuk és január.01 az évforduló. És ráadásul káruk sem volt már nagyon rég, és egyszer csak kapták a levelet novemberben hogy megemelkedett a díj.

A díj mértéke biztosítókként különböző mértékben változott. Elmondható általánosságban, hogy átlagosan 10eFt alatti díjról,2015 –től már csak 20eFt körülire emelkedett a díj. (Ezek a legolcsóbbak). De nem ritka a száz ezres nagyságrendű díj sem.

Erre egy pl: Napokban kerestek meg szintén ezzel a panasszal, hogy nagyon drága lett a díj, mit csináljon. Ráadásul elnézte a díjat: 26eFt –nak olvasta a 260eFtos díjat. Évfordulóra már nem tudja felmondani. Mit csináljon.

Erre csak azt tudtam tanácsolni, hogy családon belül adja el a pótkocsit, majd a legolcsóbb helyre kössék meg a biztosítást. De ha még ez is drága, akkor arra a félévre, amikor nem használja, vonassa ki a forgalomból (ennek költsége 2500Ft körüli) viszont meg lehet spórolni tizenezer forintot.

 

Mi a drágulás oka?

A drágulás mögött a kárrendezésben történt változások rejlenek.

Eddig ugyanis Magyarországi biztosításoknál, hiába ha a pótkocsi ütközött, a vontatóra volt a kár elszámolva. Mostantól pedig nemzetközi szokásokat követve, majd megosztva lesz a kár a pótkocsi és a vontató között fele-fele arányban elosztva. Egyértelmű hogy egy kamion pótkocsija évente jóval több kilométert tölt az utakon, mint egy traktor mögé akasztott,nyilván ezért jóval nagyobb a kockázat is,de sajnos a forgalmi alapján a biztosítók nem tudnak különbséget tenni kamion pótkocsi és mezőgazdasági pótkocsik között. Ezért egységesen az összes 10t össztömeg feletti pótkocsira emelkedtek a díjak.




« Vissza az előző oldalra!

Székely Dénes - Magyar